Cikkek : Műholddal leskelődnek a pandák után |
Műholddal leskelődnek a pandák után
Adri 2006.02.16. 15:12
Kínai tudósok a csúcstechnológiát fogják segítségül hívni, hogy a pandákat kukkolhassák: műholdak segítségével kívánják megfigyelni az óriáspandák párosodási szokásait a vadonban.
Egy 660 ezer dolláros közös projektbe kezdett két kínai és egy amerikai állattudományi intézet. A kutatási projekttel a szabadon élő pandák párosodási szokásait szeretnék feltérképezni. Mivel a pandák gyakran hosszú időre teljesen eltűnnek a vadonban, ezért a hagyományos megfigyelési technikákat az ő esetükben nem lehet bevetni. A kutatók tehát úgy döntöttek, hogy a megfigyelésnél segítségül hívják a GPS műholdas helymeghatározó technológiát.
A kutatók így egy szatellit segítségével leskelődhetnek a pandák után, és talán fényt deríthetnek arra is, hogy miért olyan problémás ezen állatok reprodukciója. Eddigi ismereteink szerint ezen kihaláshoz közel álló állatfaj nőstényeinek közel 80 százaléka meddő, a hímek 90 százaléka pedig steril.
|