Cikkek : Pandaszámlálást tartottak Kínában – Reményteli eredmények |
Pandaszámlálást tartottak Kínában – Reményteli eredmények
Adri 2006.02.13. 15:00
Kína az egyetlen ország, ahol az óriáspandák vadon élnek, a négyéves számlálás eredménye szerint egész pontosan 1590 példány. Az utolsó, 1980-as számlálás során még csak 1100 állatot jegyeztek fel.
Míg a számlálás eredményeinek ismertetésekor a kínai kormány képviselője a pandavédelem sikereiről beszélt, a pandát ábrázoló logójáról ismert Természetvédelmi Világalap (World Wide Fund for Nature- WWF) óvatosságra intett. A szervezet szerint ugyanis a látványos növekedés elsősorban a pandaszámlálási technikák fejlődésével magyarázható, illetve azzal, hogy a mostani számlálás során a természetvédők mélyebben behatoltak a pandák élőhelyére, és eddig nem ismert populációkra is rábukkantak. A pandák vadon kizárólag Kína bambuszban gazdag magashegységeiben élnek. Roppant félénkek, ritkán látni őket. A pandaszámlálók a populációk nagyságát gyakran anélkül becsülték meg, hogy akár egyetlen egyedet is láttak volna. Hogy mégis helyesek lehetnek a becslések, az azzal magyarázható, hogy a pandák harapása az adott egyedre jellemző. A kutatók az őrlőfogak távolsága alapján különböztetik meg az egyedeket egymástól. Mivel a pandák az elfogyasztott bambusz csupán egyötödét emésztik meg, ürülékükben bőven akadnak olyan bambuszágak, amelyek alapján harapásmintához lehet jutni. Kínában ma már 40 pandarezervátum működik, míg két évtizeddel ezelőtt csupán 13. A mostani számlálás során találtak populációkat az előző számlálás során még fakitermeléssel hasznosított területeken is. Az áradások és földcsuszamlások megakadályozása céljából 1998-ban ezeken a területeken központi utasításra felhagytak a fakitermeléssel.
|